Ide ide fiamat kezembe
Hadd szorítsam a szívemhez öt!
Mintha volnék ujonnan teremtve
Hogy éltemnek ifju lombja nött!
Üdvözöllek, lelkem szép kis ága
Üdvözöllek, édes magzatom!
Sirásodnak bánatos zajába
Beleolvad örvendö dalom
Kis parányom, milyen nagy örömmel
Állok itt és nézem képedet!
Kell-e még pap? Örömkönnyeimmel
Keresztellek én meg tégedet
Csillagász lett végre is belölem
Itten allok csillagom elött
Arcvonásit hosszasan szemlélem
S talílgatom a távod jövöt
A reménynyek nagy virágos fája
Mit e csillag fénye fölmutat
Csak ne szálljon kord ér reája
Mely leszedné a virágot
Oh halál, te nem lész oly kegyetlen
Hogy magaddal rántsd idö elött
Nem enyém lesz ö-tartsd ezt eszedben
A kertnek nevelem én fel öt
Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan
Én a sorbul kiöregedem
Iparkodni fogsz túltenni rajtam
Vagy netöltöd legalább helyem?
Vajha egykor ekkép szélanának
Nem busulva sirom szélinel:
Meghalt! De nincs kára a hazának
Nincs, mert lelke a fiában él.
(Debrecen, 1848. December)
