Én emlékszem arra anno '981-ben Ott álltunk a téren lent a beton rengetegben Őszintén nézett a sok piszkos arcú gyerek Még nem tudtuk a sors majd minket egyszer hová vezet Egymásban hittünk csak eljátszottuk az álmunk Mert semmi dolgunk nem volt csak naphosszat csinálnunk Hogy valakiből pincér lesz és valaki csak vendég Tűzoltó meg katona vagy gengszter vagy egy ügyvéd Úgy múltak el az évek, hogy észre sem vettük talán Megváltozott a világ mindenki mást csinál Bár tizenévesen tudod rég rá kellett jönni A környékünkön nem lehet csak jobbra, balra menni Ha jobbra mentél gürcölni nem biztos a szebbik élet De ha balra mentél az ördögtől kértél segítséget Hosszú volt az éjszaka és még hosszabb a nappal És az álmunktól távolodtunk minden egyes nappal Persze vannak szerencsések, akiknek összejött az élet Mint például én, aki most az álmaimban élek Úgyhogy könnyebben beszélek, mert a holnaptól nem félek Mégis úgy érzem néha, hogy több sebből vérzek Nem kérek segítséget, én eddig sem tettem Az úr fogja a kezem nekem vakon kell követnem Ő adott nekem egy esélyt és én élni tudtam vele Jött a tv, a rádió, Dopeman meg a zene És ha hibáztam, akkor mivan, elnézést kérek (bocsánat) Tudom, hogy nem tetszik, hogy bennem van igazság érzet Én ezt hoztam otthonról nekem ezt mutatta az anyám Hogyha befogom a pofám megerőszakol a világ De egyben biztos vagyok, akikkel ott álltam a téren Azok egytől egyig tudják azt, hogy most miről beszélek Úgyhogy nekik szól a dal ők tudják mi a dolguk (figyelem) Bolyok Központ Újváros tér éljen a mi blokkunk 2007 van és nem változott meg semmi Piszkos arcú kölykök a különbség csak annyi Hogy a mi fiaink ők is és álmokkal vannak tele De előbb-útóbb eléri őket is a nagy változás szele Hát adjunk nekik egy esélyt, hogy szebb legyen az ucca Hogy a tizenévesek ne ölje meg a dealer cucca És ha biztos lábon állnak és tudják rájuk mi vár Hátha kinő közülük a betonból egy virág