Semmi hiba, jó a haja, jó a lábhajlata. Szembe benéz, egy szemmelverés mindkét szembogara. És hozzá még ott a derekán az a csellószerű arány, mi ellen nekem nincs ellenszerem, már nem kaphatom hibán. S rá még az is, hogy semmi hamis, jó a dumája is. Én megveszem, és rá is teszem az összes lendületem. Még a szex is megfelelő, az ágyban engem felemel ő, csak az a fura, hogy még nem volt soha, egy rendes orgazmusa. Nahát ez a hiba nem volt soha nálam probléma még, úgy voltam vele, ez a nő üzlete, s ha nem mondja be, én a magamét megcsinálom, s ha úgy érzi, hogy átvágom, szóljon nekem, - nahát ez most beszólt: hogy "Jó vagy fiú, most ne légy hiú és magadhoz szigorú, ez úgy komplikált, hogy a lelkemen át- hatva csinálj csudát. Hát ujjaiddal nyúljál ide, aztán ide, most emide, és látsz majd csudát, a lelkemen át juttatsz tetőig el." Nyúlva oda, aztán oda, aztán meg amoda, jött a csuda, az orgazmusa, és azt mondta, hogy életében nem élt ilyet, és ezentúl engem szeret, hogy ezentúl csakis engem szeret... Azóta értem lobog, most zuhanyozok és nézem tíz ujjamat. Nézem hol a víz megtörik, a lábam közit, itt most melyik arat? Hát úgy vagyunk most mi, férfiúk, hogy odanyúlunk, idenyúlunk, de mit ér az, ami kimarad, min megtörnek a vízsugarak? Mert jó, ő tető, aztán én is tető és kész van mindakettő. De mért képzelem, hogy ő van velem, miközben velem van ő. Most énbennem ő vagy őbenne én, de hol van a mindakettő? De hol van a mindakettő? Hol a mindakettő?!