Az utcán egy padon naphosszat ülve
egyre csak várja, mikor lesz vége...
Nyomasztó terhe sokmázsás súlya,
átoktól áldva, áldástól sújtva.
Hiába mondta, régóta látja:
az emberek felett egy Vonal lebeg.
Életvonal, mely a felhőkig ér,
élénk a színe, akár a vér.
Életvonal... Halált takar...
Chorus:
Áldás ez és átok,
másképp élsz és látod,
a Dolgok rejtett mélyét,
minden végzet kezdetét...
Annak, ki gyenge, a Vonal csak szürke,
rövidül egyre, percről percre
"Ők meghalnak" - de kinevették,
majd igazát látva meggyűlölték.
Bűnösnek látták, elítélték,
mindenét elvették, elűzték
Most az utcán, egy padon megtörve ülve
szótlanul vár a megváltó végre...
Chorus
Tükörben nézi saját magát,
tükörképét, az Életvonalát...
